Máté lassan felém fordult, majd fáradtan sóhajtott egyet és kissé nekidőlt a falnak, valószínűleg az erőtlensége miatt.
-Nem. Nem gondolom.-mondta a barna hajú fiú, mire értetlenül bámultam rá az egyik lépcsőfokról.
-De Máté...-kezdtem bele a mondandomba, miszerint is meg kellene próbálni ezt az egészet. Hiszen tudom, sőt teljesen tisztában vagyok vele, hogy Máté szerelmes. Nem csak egyszerű tetszésről van szó. Annál sokkal-sokkal többről.
-Andi! Nem tehetek úgy, mintha minden teljesen rendben lenne, oké?! Nem tehetek úgy, mintha a testemet nem marcangólná belülről egy halálos betegség.! Tudom, hogy te legszívesebben úgy tennél, de én képtelen vagyok rá.! Mert a rohadt életbe, szinte ég a testem a vérem áramlásától.! Nem akarok még egy embernek fájdalmat okozni egy hülye betegséggel.! Lehet, hogy azt mondják, hogy ki kell használni az időt, amit még a földön tölthetsz és én szeretném is kihasznàlni.! Komolyan.! De ha ez azzal jár, hogy más emberek szeretét kell kihasználnom, akkor köszönöm, de nem kérek belőle.!-emelte fel a hangját a velem szemben álló fiú, mire könnyek ezrei gyűltek a szemembe, de pár másodperc leforgása alatt sikerült meggyőznöm magam arról, hogy nem muszáj sírom, akkor sem, ha nagyon szeretnék.
A gondolataim és az érzéseim csatát vívtak a fejemben és a szívemben. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen vágányra terelődik az életem. Egy olyan vágányra, ahol egy halálos betegséggel kell megküzdenem a legjobb barátom oldalán..
-Miért csinálod ezt.?! Máté te komolyan nem fogod fel ezt az egészet.?!Nem akarsz nekünk fájdalmat okozni. Oké. Megértem. Ez nagyon szép tett, de mikor fogod már fel, hogy úgyse tudsz már nagyobb fájdalmat okozni nekünk.?! Tudod te, hogy mennyi fájdalommal jár csak a gondolata is annak, hogy elveszíthetünk téged.?! Fogalmad sincs róla, ugye.?! Vagy végignézni a kemmoterápiás kezelésed, érezni az illatodat, vagy egyszerűen csak rád nézni is.! Mert valahányszor csak meglátlak vagy rád gondolok eszembe jut az, hogy elfogok veszíteni egy olyan dolgot az életemből, amit soha, de soha nem akartam.! Ne csinálj úgy, mintha az okozna nekünk fájdalmat, hogy melletted lehetünk és szerethetünk téged.! Ne csináld ezt.! Mert lehet, hogy te vagy beteg, de mi vagyunk azok, akiknek majd lehet, hogy nélküled kell élniük.! Ne csinálj úgy, mintha csak te lennél a leukémia áldozata.! Mert nem csak te vagy.!-mondtam olyan hangosan, amennyire csak bírtam, de a mondandom végére már annyira szipogtam és sírtam, hogy számomra is érthetetlen volt, amit össze-vissza hadováltam.
Máté üveges tekintettel bámult rám, majd könnyes szemekkel elkezdett felém jönni, de sírva hátat fordítottam neki és olyan gyorsan rohantam fel a lépcsőn, mintha az életem múlna rajta.
Érzések.
Mielőtt Máté beteg lett, csak voltak. Csak úgy voltak. Nem jártak nagy fájdalommal, nem voltak íntenzívek, csak tudtam, hogy vannak.
Viszont amióta az életem ezen a vágányon robog, beleőrülök az érzéseimbe. Mintha szétszakítanának belülről, mintha az egész testem felett átszeretnék venni az irányítást. Mintha érzésekből állnék össze....
Mintha ezekből táplálkoznék....
Hirtelen besüpedt mellettem az ágy és egy hihetetlenül ismerős illatt kúszott bele a testembe, ami mindig megnyugtatott és mindig mosolygásra késztetett.
Lassan megfordultam és a másik oldalamra gördülve, Máté arcával és tengerkék szemeivel találtam szembe magam.
Hosszú percekig csak néztem a gyönyörű szempárba, azonban hirtelen könnycseppek folytak végig a fiú arcán.
-Félek. Nagyon-nagyon félek.-suttogta nekem a fiú zokogva, mire az arcára simítva a kezemet, erősen magamhoz húztam és úgy kapaszkodtam belé, mintha a szeretettemel képes lettem volna megszűntetni a fájdalmait, pedig nem voltam rá képes...
Bárcsak képes lettem volna rá.
Amikor már azt hittem, hogy Máté végre megnyugodott, hirtelen olyan hangosan kezdett üvölteni az ölelésémben, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna a félelemtől.
-NAGYON FÁJ.! ANDI EZ NAGYON FÁJ.!-üvöltötte zokogva, egymás után és után ugyanazokat a szavak, mire megpróbáltam összeszedni a gondolataimat és visszaemlékezni arra, hogy miket is mondott az orvos régebben..
De szinte lehetetlennek tartottam azt, hogy képes legyek tisztán gondolkozni és átlátni a helyzetet.
-ANDI KÉRLEK SEGÍTS.! NAGYON FÁJ.-hallottam meg Máté zokogó hangját, immáron messziről, mivel a konyhában lévő gyógyszeresszekrény előtt álltam és megpróbáltam kiválasztani a megfelelő injekciót, de akárhányszor kinyújtottam a kezem, remegve vissza is rántottam.
Azonban Máté kétségbeejtő és eszméletlen hangos zokogása azonnali cselekvésre kéztetett.
Felkaptam az immár helyes tűt és rohanni kezdtem felfelé, amilyen gyorsan csak tudtam, majd felhúzva Máté pulcsiját, hatalmas levegőt véve a megfelelő helyre szúrtam a tűt.
A könnyeim hirtelen utat engedtek maguknak, amik eddig az engem kínzó félelem miatt, nem mertek előjönni.
Máté zihálva, hatalmas levegőket véve feküdt a kezem alatt, a szemei kivörösödtek a túlzott sírástól, a jobb kézfeje pedig belilult, valószínűleg a fájdalom miatti ökölbe szorítás eredményeként.
Sírva dőltem rá Máté mellkasára, mire ő erőtlenül, de mégis hatalmas szeretettel végigsimított a hajamon.
Sosem éreztem még ilyen közel magam az elveszítés érzéséhez.
Soha nem is akartam...
Ha választhattam volna a-között, hogy még 1-2évig vele lehetek és a legjobb barátja maradhatok, de végül meghal, vagy a-között, hogy 90éves koráig élni fog, boldog lesz, de nem leszünk barátok, akkor gondolkodás nélkül a második lehetőséget választottam volna...
Mert én nem akartam boldog lenni.
Én csak azt akartam, hogy ő az legyen.
-40 fokos láz. Azt mondták egy ideig nem fog lemenni.-ültem le Máté mellé az ágyra, miután távozott az orvos és főztem neki egy teát, amit a fekvő fiú mosolyogva el is fogadott.
-Gondoltam, hogy valami hasonlóról lehet szó. Mostanában egy megfázás is ezerszer nagyobbat üt, mint amúgy ütne, nemhogy egy 40 fokos láz.-mosolygott rám Máté, mire hitetlenkedve megráztam a fejemet.
-Szükséged van valamire.? Bármit hozok, ha kell.-kérdeztem Mátétól, mire ő nagy nehezen felült az ágyban és hátulról átölelve a derekamat az ölébe húzott, majd a hátamra hajtva a fejét, dúdolni kezdett valamit.
- Twinkle, twinlek little star. How I wonder what you are. Up above the world so high. Like a diamond in the sky.-énekelte Máté, miközben erősen ölelt magához.
Meghallva a dalt, apró mosoly kúszott az arcomra.
-Emlékszem erre a dalra. Te tanítottad meg, hogyan kell elzongorázni.-nevettem fel, majd elhunyva a szemeimet visszaemlékeztem arra a napra.
-És én énekeltem el neked több ezerszer, amikor pár hónapos voltál.-suttogta nekem, mire kibújva az öleléséből szembe fordultam vele.
- Micsoda? És emlékszel rá?-kérdeztem tőle, mire Máté aprót bólintott.
-Igazából elég para, de kétéves korom óta, mindenre emlékszem. Vagyis nem mindenre, de a meghatározó dologokra igen.-mondta a velem szemben ülő fiú, mire elmosolyodtam.
-És ebben mi volt olyan meghatározó.?-kérdeztem tőle kíváncsian.
-Az, hogy csak én tudtalak elaltatni. Elég nagy dolog volt.-nevetett fel, mire bebújtam mellé az ágyba és érdeklődve néztem rá.
-Mesélsz.?-kérdeztem tőle csillogó szemekkel, mire Máté felnevetett.
-Nem lenne érdemes mesélnem.-mondta, mire felvontam a szemöldökömet.
-Oké. Oké. Érdemes lenne, de fáradt vagyok.-mondta nekem és hatalmasat ásítva belevackolta magát az ágyba.
-Rendben. Megyek is. Aludj jól. Ja és holnap beszerzek egy ilyen bébimegyfigyelős ízét. A mai akciód után nyugodtabb lennék, ha este is megfigyelhetnélek.-mondtam Máténak, miközben kikecmeregtem az ágyból, azonban hirtelen egy határozott rántás, szó szerint levett a lábamról.
-Maradj itt.-suttogta az immáron mellettem fekvő fiú.
-Szeretnék minnél több időt veled tölteni.-suttogta nekem, mire én is kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyban.
-Ezek szerint hatásos volt, amit mondtam..-néztem rá, mire Máté felsóhajtott.
-Ha a babamegfigyelősre gondolsz, akkor ja. Elég hatásos volt.-mondta nekem teljesen komolyan, mire áthajoltam rajta és beleütöttem a hasába, azonban amikor elakartam húzni a kezem, Máté megfogta azt és összekulcsolta az ujjainkat, majd egy puszit nyomva a kezemre halkan suttogni kezdett.
-Twinkle, twinkle, little star...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése